Az árnyék fogalma az asztrológiában
Írta: Kovács Attila   
2011-12-16 14:06

ImageAzokat a tudatunkkal nem összeegyeztethető tulajdonságainkat , melyeket nem élünk meg, s elfojtjuk őket, nevezte Carl Gustav Jung svájci pszichoanalitikus árnyéknak. Az árnyék a tudatunk által elrejtett - elutasított személyiségrészünk. Az árnyékszemélyiség énünk "sötét oldala", amivel foglalkoznunk kell, nem ildomos elhallgattatnunk, vagy letagadnunk. Személyiségfejlődésünk egyik központi témája az árnyékunkkal való szembesülés és munka, hiszen az árnyék tudatosítása nélkül nem lenne teljes a személyiségünk.

 

Az árnyékkal való foglalkozás egy terápiás folyamat, ahol a félelmeinkkel, indulatainkkal, vágyainkkal nézünk szembe, ebben az estben elkerülhetetlen önmagunk és múltunk "sötét" titkainak újraélése - felfedezése, hogy "negatívumainkat" képesek legyünk integrálni, és személyiségünk fejlődéséhez felhasználni.

ImageSok esetben az árnyék megjelenhet álmunkban, mint egy tőlünk teljesen idegen kép, például  társadalmilag elismert és sikeres ember álmában lehet szegény, vagy egyenesen hajléktalan, egy nyomozó lehet bűnöző, a segítőkész - adakozó pedig szívtelen és fösvény (az "álomárnyék" általában hasonló nemű mint az álmodó) . Az árnyék nem csak negatív, pl.  a bűnözők personája gonosz, de az árnyékuk jó (sokan ismernek ha csak a filmvászonról is,  olyan "nehézfiúkat", akiknek a szíve " arany", mély érzésűek, szociálisan érzékenyek, segítőkészek, stb.).

Nem ritka, hogy az árnyékunkat, saját elfogadhatatlan érzéseinket kivetítjük (projekció)  másokra, a nem kedvelt árnyékrészünket, "hibáinkat" másokon vesszük  észre, mivel az árnyék a tudatosan nem vállalt, nem igazán elfogadott vagy kedvelt, inkább elutasított és elnyomott tulajdonságainkat jelenti (pl. a homofóbia látens homoszexualitásra utalhat). Ha valakit irritál  egy másik ember viselkedése, kinézete, megnyilvánulása, az az ember  biztosra veheti, hogy  a saját árnyékát vetíti ki, s ez pont az ellenkezője annak, amit önmagáról hisz, ill. annak amit önmagáról a külvilág felé mutatni akar.. Az árnyék szerepe az (bármilyen formát is öltsön), hogy a tudatos énünk másik oldalát képviselve azokat a tulajdonságokat hordozza, amelyeket a többi emberben a legkevésbé szeretünk.

Minél inkább elfojtjuk az árnyékunkat, annál inkább a felszínre akar törni, annál erőszakosabban dörömböl a tudatunk kapuján. Előrelépés, siker, ha az árnyékot integrálni tudjuk, viszont a belátás, az őszinteség nem minden esetben elegendő, hiszen az árnyék territóriumán belül olyan erők is munkálkodnak, amin az ego képtelen uralkodni.

Amikor az asztrológia a radix horoszkópban (születési képlet) a személy árnyékos oldalát vizsgálja, figyelembe veszi a descendenst (az ascendenssel szemben álló pont), a VII. házat (életterületet), a 8. házat (egyéni árnyék), a 12. házat (kollektív árnyék), a Szaturnuszt és a Plútót.
Mivel a planéták és jegyek mindegyike hordoz "pozitív" és "negatív"analógiákat, ezért úgy gondolom a születési képlet egészét kell vizsgálnunk e tekintetben.Talán a legérthetőbb és legegyszerűbb, ha az asztrológiai elemek közül (állatövi jelek, égitestek, házak, vagy életterületek, fényszögek) a 12 állatövi jel emberi tulajdonságain keresztül  próbáljuk megérteni mi is az az árnyék.

A zodiákus első eleme a Kos, a vele szemben 180 fokra elhelyezkedő jel a Mérleg, tehát a Kos árnyékát a Mérleg kevésbé kedvelt tulajdonságai jelzik (természetesen az adott jegynek is vannak árnyoldalai, de azzal az egyén általában tisztában van,  így a Kos tud arról, hogy ő türelmetlen, önkényes, agresszív stb.)

ImageA Kos napos oldalán ott a lendületesség, bátorság, tetterő, határozottság, megvalósítás képessége, vezetői hajlam, egyenesség stb., míg az árnyékban a Mérleg döntésképtelensége, fiókmentalitása, ingatagsága, konfliktuskerülése, elfojtása, passzivitása, lustasága fedezhető fel.

A következő a Bika, a vele szemben álló jel a  Skorpió.
A Bika jellemzően békés, nyugodt, kitartó, kényelmes, biztonságot sugárzó, megbízható, jókedvű, békülékeny, ellenben az árnyéka kemény, irigy, önző, drasztikus, gyűlölködő, bosszúálló, provokáló.

A sorban következő az Ikrek, vele szemben a Nyilas áll.
Az Ikrekre jellemző az alkalmazkodás, a tudásszomj, az érdeklődés, a közvetítés, az ötletesség,  szellemesség, míg az árnyéka lehet túlzó, nagyképű, megbízhatatlan, elégedetlen és intoleráns.

A Rákkal szemben a Bak jele áll.
A Rák érzékeny, gondoskodó, érzelmes, melegszívű, segítőkész, ezzel szemben az árnyéka szigorú, hideg, kemény, nehezen mutat érzelmeket, részvétlen, számító.

Az Oroszlán ablaka  Vízöntőre nyílik.
Az Oroszlán kellő akaraterővel rendelkezik, segítőkész, nagyvonalú, magabiztos, lojális, kellő felelősségtudattal rendelkezik míg az árnyéka kiszámíthatatlan, hirtelen, ideges, a szabályokat állandóan fel rugó, lázadozó lesz.

A Szűz jellel oppozicióban a Halak jele található.
A Szűz alkalmazkodó, kötelességtudó, reális, biztonságra törekvő, rendszerező, mindenre odafigyelő az árnyoldalon pedig tehetetlen, ingatag, álmodozó, illúziókat kergető, szétszórt és feledékeny.

Megtettünk egy félkört így elérkeztünk a Kos ellentétpárjához a Mérleghez.
A Mérleg udvarias, tapintatos, diplomatikus, mértékletes, egyensúlyra törekvő, kompromisszumokra kész és békeszerető, árnyéka viszont türelmetlen, önfejű, vad, önző és önkényes, sokszor kíméletlen.

A Skorpióval szemben a Bika található.
A Skorpió a lelkiséget, kitartást, hűséget, érzékiséget, átalakulást, mély érzéseket hordozza, míg az árnyéka birtokló, érzelgős, féltékeny, élvhajhász, a lelkiséget háttérbe szorító anyagi ember.

ImageA Nyilas ellentétpárja az Ikrek.
A Nyilas nyitott, optimista, jóindulatú, etikus, idealista, tág látókörű, nagyvonalú és egyenes, árnyéka ravasz, megbízhatatlan, szétszórt, ígérgető, néha hazudozó és állhatatlan.

A Bak jellel szemben áll a Rák jele.
A Bak kitartó, megfontolt, céltudatos, fegyelmezett, szorgalmas és előrelátó, a célok érdekében képes a lemondásra, míg árnyéka lusta, hátráló, önállótlan, álmodozó, határozatlan, kiszámíthatatlan és befolyásolható.

A következő jel a Vízöntő, vele szemben találjuk az Oroszlánt.
A Vízöntő idealista, újító, eredeti, szociálisan érzékeny, egyenjogúságot hirdető, individuális, liberális, ezzel szemben árnyéka diktatororikus, tekintélyelvű, nárcisztikus, egoista, kérkedő, basáskodó.

Az állatöv utolsó jele a Halak szemben álló párja pedig a Szűz.
A Halak önzetlen, önfeláldozó, együtt érző, jóságos, összeolvadásra vágyó, tág látókörű, míg árnyéka kicsinyes, cinikus, fukar, kapzsi, bizalmatlan, szűk látókörű.

Láthatjuk, hogy bizonyos esetekben az ember a szemben lévő jel "negatív" tulajdonságait mutatja. Ha képes magasabb szinten megélni az adottságait, akkor lehetősége lesz beépíteni a szemben álló jel "pozitív" tulajdonságait,  így a személyiség elindul a kiteljesedés felé, fejlődhet.

Természetesen egy ember személyiségképét a születési ábra egésze írja le, nem vonhatunk le messzemenő következtetéseket egyetlen elemből - jelen esetben a Nap zodiákusban elfoglalt helyzetéből. Ezen kívül a felsorolt tulajdonságok ötletszerűen kiragadott és nem teljes momentumok, az analógiák sora hosszan folytatható.



Egészség Derűje Social Bookmark gombok

Csak a regisztrált felhasználók szólhatnak hozzá.
Jelentkezz be/Regisztrálj.