2006. február 27., hétfő
Belső utazás tréning volt a múlt hétvégén. Már nem is számolom, hogy hányadik. Alkalmam nyílt több nehezen útnak indulónak segíteni. Nagy tanulságok és üzenetek voltak számomra is. Mindegyiküknek sikerült eljutniuk Forrásukba és szembenézni lefojtott érzelmeikkel, őket ért sérelmeikkel.

Volt, aki direkt kérte, hogy ne ragaszkodjak mereven a forgatókönyvhöz, így sikerült feloldani görcsösségét. Volt olyan utazóm, akinek gondja akár gyermekeim anyjáé is lehettek volna. Saját bőrömön tapasztaltam azt a családból öröklött káros tradíciót. Külön élmény volt egy főiskolás lány utaztatása, mintha a lányom lett volna. Amikor elbúcsúztunk, akkor már felszabadultan mosolygott. Egy kis keresztet rajzoltam a homlokára. Azt mondta: - Régen anyutól is kaptam, de már évek óta nem. Erről jut eszembe: két hatvanon túli hölgy, miután mindketten túl voltak az érzelmi utazásukon együtt imádkoztak. Egy tréner társamat is utaztathattam nagyon megrázó volt.
Gyorsan elszállt a két nap. A szokásos tréner vacsoránál aztán a sziporkázó jókedv volt a jellemző hangulat. A csapat összetétele rendszeresen változik, de mégis egy valódi közösségként éljük meg ezeket az együttléteket.
Nagyon feltöltődtem energiával, úgy hogy hétfőn rengeteg halogatott feladatomat el tudtam végezni. Szükségem is volt rá, hisz még nem tudtam, hogy szerdán reggel Ottó ferences testvérünk halálhírét hozza egy e-mail. Nyáron egy ebédnél lelkesen meséltem Neki, min mentem keresztül, tudva, hogy már túl volt az agyműtétén. Volt miről szót váltanunk. Kollégák voltunk, még közös akciókat is terveztünk. Amikor ősszel a Vágó műsorba készültem, felkértem, telefonos háttér segítségnek... Maradandó nyomot hagyott életemben.


2006. november 30., csütörtök
A hétvégén Belső utazás tréningen voltam. Az egyik legkönnyebb és legkedvesebb gyakorlat a Forrásunkhoz jutáshoz a „Ki vagy te?” gyakorlat. Ez úgy zajlik, hogy páronként az egyikünk folyamatosan kérdezi a másiktól, hogy KI VAGY TE. A kérdezetnek csukott szemmel csak az a dolga, hogy ami éppen eszébe jut, az kimondja, a kérdező meg megköszönje. Például:
- Ki vagy te?
- Felhő
- Ki vagy te?
- Patak. Stb.
Ezt percekig végezni fantasztikus és érdekes dolgok jönnek a felszínre. A vasárnapi gyakorlatnál egyszer csak azt a választ adtam, hogy KÉZCSÓK. Nem tudtam folytatni...Édesanyám, amikor utoljára a kórházban meglátogattam, már régóta nem tudott beszélni. Én sem nagyon, a helyzet miatt. Csak álltam az ágyánál, imádkoztunk magunkban és fogtuk egymás kezét. Egyszer csak a szájához húzta a kezemet és megcsókolta. Így búcsúzott el.
Ebben a „Ki vagy te?” játékban Édesanyám rám köszönt. Köszönöm.