Elolvastam a „Globális gumicukorteszt” címet viselő cikket, és magamban gratuláltam a szerzőnek. Aztán elgondolkoztam, mert a globálisnak nevezett témák mindig olyan nagyságrendűek, hogy a végén nem tudok mit kezdeni velük.

Az egyszerű és szellemes indítás „De ha nem eszed meg azonnal, hanem megvárod, amíg elintézek valamit, akkor kettőt kapsz, amikor visszajövök” nagyon leegyszerűsíti a játszmát. Sajnos a világ ennél rafináltabb és van, hogy azt az egy gumicukrot sem adják, csak ígérik, (L: választások) és ha adják sem biztos, hogy a másodikkal visszajön az óvó néni. (L: hitelválság)  A bizonytalanság pedig látszólag azokat igazolja, akik azonnal megeszik a gumicukrukat.

A globalitásban nem az a baj, hogy ontja a termékeket, amiket egyébként mi gyártunk, hanem az, hogy olyat sugall, hogy aki nem fogyasztja a gumicukrot, az merev, konzervatív „luzer”, akit a laza derűs, mának élő fiatal állva hagy, és ezzel mintegy kitaszít az említésre méltó emberek sorából.

A felgyorsult világ nevű szó zombi azt a képzetet kelti, hogy semmi sem állandó, és ezért nem is érdemes állandó értékek mentén élni. Aki nem elég gyors az lemarad, de hogy miről, az sosem derül ki. Csak lemarad, és szégyellje magát.
Manipuláció a javából, és nem csak arról szól, hogy egyél igyál, a valódi lényege az, hogy maradj egész életedben manipulálható. A globális manipulátorok pedig gondoskodnak róla, hogy sose kelljen számot adni arról, hogy miért az általuk javasolt utat követted. Arról is gondoskodnak, hogy meg se tudd, hogy van másik út.
 
Vitathatatlan, hogy a globális etetők nehézfegyvereket és ideggázt is bevetnek, aminek szép példáját láttam egy villamoson. A csattogó, visító villamost, amelyet egyébként a belülről felragasztott reklámok tartottak egybe, mennyei ígéretek borították. A legszebb egy csokis rudacska volt, amelyet egy már félig elalélt gyönyörűség készült bekapni az alábbi szöveggel: Ez az igazi szerelem, ehhez pasi sem kell.

Azért is olvastam olyan figyelmesen a cikket, mert érinti a testsúlykultúra lényegét. Itt is arról van szó, hogy urai legyünk a helyzetünknek. Ne gyengüljünk el minden elénk kerülő csemegétől, ne hagyjuk, hogy az erőszakos reklámok lenyomják a torkunkon a 102. hamburgert. Még akkor sem, ha valamelyik sztárcsapat éppen az esőerdőket, vagy fókákat védi Mc Donald’s trikóban.

Meggyőződésem, hogy az egész manipulációs folyamatnak egy dolog tudja útját állni, a kultúra vagyis a hosszú távú, kipróbált szokások, normák egymásra épülő erős szövedéke. A táplálkozást illetően, nem sok ilyen normát ismerek, de például az én gyerekkoromban is ismert volt a családokban a pénteki böjt, ami az önfegyelem egyik eszköze is volt. A szüleim rám szóltak, ha annyit vettem magam elé, amiből rögtön látszott, hogy nem fogom tudni megenni, vagy ha a tányéron hagytam az ételt. Ez akkor még valami közkultúrából fakadt, azaz más szülők is így tettek, és így nem mondhattuk, hogy a Pistike szülei bezzeg…

A közkultúrát már nem érzem, de ez nem ment fel semmi alól. Ha megadod magad, akkor az álélvezetek szolgája maradsz. Ráadásul a percnyi élvezetekért, hosszú önbizalomhiánnyal, egészség hiánnyal fizetsz, és kultúra híján ugyanez az út várhat a gyerekeidre és az ő gyerekeikre.

Szóval építsd fel a saját kultúrádat!