|
Cikksorozatunk előző részében azzal búcsúztunk, hogy bár perceken belül vége a meteorológiai tavasznak is, hiszen a nyári napforduló átalakítja lassan az évszak alapjellegeit, de zárásul, végül még gyorsan átfutjuk, hogy az eddig nem említett életterületeink révén, még miként találkozhatunk az évszak jelleg-specifikumaival. Az első részben megalapoztuk a természet szerinti milyenségeket, a másodikban személyes viseletek tónusai között portyáztunk, most ismét kitekintünk, de immár néhány, az ember által teremtett síkra.
A színek csodálatos, beszédes ajándékai az életnek. Ezekkel is kifejezésre juttathatjuk érzelmi állapotainkat, aktuális hangulatunkat, bemutathatjuk életvitelünk fontos területeit, ízlésünket, beállítottságunkat, egyéni vonzalmainkat erősíthetjük, vagy oszthatjuk meg másokkal. Tehát a SZÍNEK, FORMÁK, TEXTÚRÁK is üzenetek hordozói, jelenléteink lenyomatai, kedélyeink valóságának tükrei, ahogy azt pl. művészetek mesterei megörökítik, de talán nem nagyképűség azt állítani, mi magunk is művészei vagyunk önnön életünknek, amikor tudatosan hozunk létre harmóniákat, alakítunk, generálunk érzeti energia-forrásokat környezetünkben.
A történelmi korokban, igen fontos szerepet játszottak a különféle társadalmi rétegekhez tartozó színek, formák, gondoljunk a bíbor színű, bársony szövetekre, vagy a dús, aranyhímzéses tónusokra, egy akkori földműves vagy állattartó, sajnos ezeket csak látásból ismerhette. Az efféle megkülönböztetések a mai korra ugyan már tompultak, de valaki jelenlétét, egy otthon vagy munkahely közegének érzetét, első ránézés alapján, még mindig zsigeri benyomásaink által érzékeljük leginkább. Vagyis a színek és formák, elrendezések összhangja, vagy ezek hiánya révén mérjük fel gyakran a harmóniák, stílusok, hovatartozások jellegeit.
Mivel ezek az üzenetek megismerhetőek, az így keltett érzeteket a design-erek termékek, tárgyak, arculatok, reklámok piacánál stb. is gyakran, tudatosan is alkalmazzák. Gondoljunk a kontúros, szögletes, maszkulin geometriai formákra, vagy a kecses ívű, kunkorodó, feminin rajzolatokra… - hol kemény, hol lágy hatást váltanak ki belőlünk is. Ezekre alapozunk, amikor egy harsányabb, feltűnőbb színnel, kihívóbb fazonnal koncentrált figyelmet akarunk kiváltani, vagy ha épp ellenkezőleg, egy szürke, szinte láthatatlan viselettel, ki sem akarunk látszani a földből.
Vagyis a jellegekkel „manipulálhatunk” is, de maradjunk a tavasznál... – az előzőekben már leírt jellemzők alapján tehát, a „tavasz kollekciók” az üde, friss, gyengéd, de vitális, éber és könnyed hatások eléréséhez optimálisak. Legyen az saját otthonunk beltere, vagy kertünk egy szeglete, de lehet ez akár egy épület, egy tér, de akár egy autó jellege is.
Emlékeznek még? - a Kos, Bika és Ikrek jegyek alap-jellegei a mérvadóak, a MELEG színtónusok-ból a VILÁGOSABBak, az áttetsző, friss árnyalatú színek, éles kontrasztok nélküli, lágy átmenetek-kel. (Lásd.: az I. rész haj-, bőr-, szemszín tónusait): Színek szerint: a lágyan tüzes, a friss növényi és földszínek, a szelíden légies, valamint üde vízszínek Textúrák szerint: a könnyű, de markánsabb lenes anyagok, a puha flokon, vékony pamut és pl. a simuló selyem Stílus szerint: a kissé katonás, de lezser, a bohém, könnyed, játékos, valamint a romantikus, lazán elegáns fazonok - a Tiszta-tavasz - élénk aranysárga, türkiz-zöld, korall-piros, türkizkék - a Világos-tavasz - drapp / homok, pasztell banán-zöld, világos lazac, halvány lilás-vízkék… - a Meleg-tavasz - meleg napsárga, erősebb sárgászöld, terrakotta, élénkebb türkiz-vízkék… …színekben érzi magát a legjobban, illetve ezeket viselve kapja a legtöbb pozitív visszajelzést környezetétől, egyben közérzeti energiáit a viselettől.
Nos, a hölgyek elég profi módon, sokszor ösztönösen képesek alkalmazni ezeket az érzeti üzenet-hatásokat sminkek, frizurák, kiegészítők alkalmazásával, de a férfiak is formatervezések során, kereskedelmi és reklámterületeken egyaránt élnek az üzenetek lehetőségeivel. Tehát a „Tavasz gyermekei” még sokfélék lehetnek…
Az előző cikkben a színek tónusait, árnyalatait már bemutattuk, de kimaradt a fémek jellege. Mivel a TAVASZ a MELEG és világos kategóriát foglalja magában, így nincs nehéz dolgunk: az arany, fehérarany, sárgaréz, világos bronz árnyalatok illenek a tavasz karakterű személyekhez, lássunk néhány alkalmazási példát ezekre is:
Mivel az esküvői szertartások idejét éljük, érdemes a tavasz/ősz karakterbe tartozó személyeknek arra figyelniük, hogy a HIDEG és SÖTÉT színek, tónusok, vagyis a hófehér, fekete, piros és kék színek ezen árnyalatai NEM fogják előnyösebbé tenni megjelenésüket. Ezek kiválthatóak a melegebb tört-fehér, pezsgő, mogyoró és bézs árnyalatokkal úgy a hölgyek, mint az urak esetében is. Az ékszerek, kiegészítők tekintetében, javasoljuk az ezüst és króm, nikkel fények mellőzését, mert ezek a nyár/tél színkarakterek rokonai elsősorban. Hölgyek sminkéjénél szintén a meleg, aranyló, gyengén bronzos, sárgás-barackos tónusok az ideálisak, hiszen a meleg bőr, szem és hajszín egy hideg, erősen kontúros szem/szájfestésnél szintén nem a harmóniát erősíti majd.
 A TAVASZ GYERMEKEI-hez tehát, leginkább az alábbi ékesítő tónusok illenek:
Végül most lássunk néhány közismert, TAVASZ karakterű személyt:
A hölgyeknél gyakori, hogy egy adott évszak-jellegen belül, olykor hajszín-tónust váltanak. Okos döntés, ha bárki ezzel még saját színkarakterén belül marad, hiszen a bőr-és szemszín tónus ezt alapozza. (Holly Hunter, Helen Hunt)
A szőke aranyló változatai, a sárgarezes, meleg árnyalatok, a barackos arcbőr, a közepes tónusú zöldes-kék, sárgás-barna szemszínek, a tavasz arcjellegeiről üzennek… (Pl. Mia Farrow arcai a tónusokon belül)
A búza- és mézszőke, mogyoróbarna meleg tónusok, láthatóan jól harmonizálnak a tavaszi rét üde, zsenge-zöld és sárgás homokszín tónusaival… (Emma Thompson a tört-fehér, habos, könnyed de élénk vászonruhájában, a gyengéd, szűrt fények alatt, akár tavasz-tündért is alakíthatott volna, miként a Potter filmek „Hermione”-ját, is mintha eleve inkább „Harmionénak”, azaz harmóniának hívták volna mindig is…)
 A rezes-bronzos vörösök, a terrakotta-, rozsda–, mókus- és őzike-vörösök, már az élénkebb, dinamikusabb jellegek képviselői. A nap éltető tüze, a lobogó lendület, amely személyes habitusuk része is gyakran, előadásmódjukban is lehengerlő tud lenni. Aki a TAVASZ karakterbe tartozik és szeretne egy kis plusz energiát mindennapjaira, egy ilyen huncut kis „parázslással” is vitalizálhatja önmagát. (Gondoljunk a Thelma és Louise c.film, fent látható két hölgykalandorának filmbeli életére… – vagy akár Susan Sarandon magánéletére... – amelyben asszonyi tüze melegít, sikeresen sütögeti pecsenyéit, és közben még világít is.)
 … és persze a férfiakról se feledkezzünk meg: a már említett tónusok, a gyengéd, vitális és dinamikus színek, azok képviselői szerint is jól felismerhetőek. Szimpátia és együttrezgés alapján eljátszhatunk a gondolattal: vajon kit és miért látnánk szívesen egy meghitt, virágos rétre terített, lágy tavaszi pikniken? (…és egy kis érdekesség: a képeken látható hölgyek és urak, jó páran házastársi, baráti, egymást segítő és kedvelő munkatársi kapcsolatban is állnak. Talán, ez sem véletlen, hiszen ÉL a vonzás hatalma, a habitus által is, a „hasonló a hasonlóval” érzete elvén. Hiszen másokban saját tükrünket látjuk, így a szimpátia, leginkább önmagunk pozitív rétegeinek felismerése, csak éppen valaki MÁS-ban. Aki meglehet, talán nem is annyira más, hanem velünk, vagyis belsőleg vágyott, tudatunk alatti önnön „énkép”-ünk titkos hordozója?)
Amint látják, egy évszakon belül is, igen sok tónusból áll egy jelleg. Ne feledjék: a bőr, szem, haj szín-készletünk, miként habitusunk ismerete is, komoly lehetőség önismeretünk számára. Hiszen sokat segíthet abban, hogy saját alapunknak megfelelő színárnyalatokat viseljünk, használjunk, így, a velünk azonos rezgésekkel harmonizálva, - túl azon, hogy a színek/formák megválasztásával, önmagunk játékos, „újra-alkotói”, fenntartó művészei lehetünk-, tudatos formálóként, már a lelkünket és testünket is tápláló, fontos energia-központunkat bármikor, kellemes érzetekkel, szabadon és gazdagon, fel- és újratölthetjük. Ehhez kíván, ezzel a virtuális „vitál-koktéllal” is örömteli, lélekbalzsamozó ÉLményeket „SZÍNNEL-LÉLEKKEL” az:
(Forrás: ArtStil Művészet-és Stílusterápia műhely www.picomedia.hu ) „Élménysziget”- közösségi portál: www.artstil.ning.com Csak a regisztrált felhasználók szólhatnak hozzá. Jelentkezz be/Regisztrálj. |