Szombathelyen jártam gimnáziumba, a nagy hírű Kanizsai Dorottyába. (nagyon rég volt, 70-ben érettségiztem)  Akkor még a Cola ismeretlen fogalom volt, de hála az osztrák határ közelségének, mi egy kicsivel hamarabb jutottunk az elérhetetlennek és csodásnak vélt dolgokhoz.

Láttátok az Össztánc c. darabot a Vígszínházban? Én többször is. Azt vettem észre, hogy a mi korosztályunk (és még a 30 körüliek is, már ahol a család ad időt az együttlétre és az élmények megosztására,) nagyon élvezik a szöveg nélküli darabot, de bizonyos jeleneteket csak azok, aki átélték. Ilyen volt az első Cola kóstolás jelenet. Nagy előkészület, buli, szalagos magnó, twist. ÉS: előkerül egy üveg COLA. Mindenki kóstolja, odavan, többen elájulnak a gyönyörűségtől. A nézők közül többen pedig nem értik miért vannak úgy oda.

Másodikos lehettem, amikor megérkezett osztályunkba az első 2 üveg Pepsi. Negyvennégyen kezdtük a gimit. Mindenki kóstolta, dúlt a harc, hogy ízleljük a legendás, Nyugatot megszemélyesítő italt. Akkor még állt a vasfüggöny, ha Szombathelyről Kőszegre akartunk átmenni a barátainkhoz, többször „gitárosok” ellenőriztek, igazoltattak. (Ha valaki nem tudná: gitár=géppisztoly.) Sőt, még amikor Pesten tanultam és hazamentem minden vonaton határőrök kérték a személyiket, mit is keresnek a kedves utasok oly közel  a határhoz.

Hát így robbant be a Cola a 2.b-be. Valóban a csodás ájulás jött, olyat ízleltünk, ami egy tiltott és vágyott fa gyümölcse volt. Abból az egy nyalintásnyiból, mert persze jó haverok voltunk, mindenkinek jutott, a szabadság íze áradt. Pont úgy esett extázisba a többség, mint a színdarabban.

Volt ismerős, aki a mosóport kiöntötte egy zsákba és a műanyag vödröt teletöltötte kólával, s mint a vízhordó asszonyok hozta át a határon. És őrült kincs volt a meleg, szénsavmentes Cola, legyen az Pepsi vagy Coca.  

Lehet már akkor is őskövület voltam, de amikor megkóstoltam, nem értettem, mit szeretnek a társaim ezen a keser-édes cukros valamin. Erről persze bölcsen hallgattam, de azóta se szeretem és nem is iszom a kólát. A gyerekeimnek se veszek, de mivel a világ „fejlődik” sátoros ünnepeken  karácsony, szülinap néha meglepem őket.