XII. Szabolcs Vezér Ünnepe, Ősi Magyar Hagyományőrző  Játékok
2009. Július 24.-25.-26. Szabolcs, Honfoglalás-kori földvár
Immár XII. alkalommal hívunk ünnepelni Szabolcs vezér ősi sólyomfészkébe! Szent helyre, szent időben. Szabolcs Vezér Ünnepét saját akaratunkból hoztuk létre, egy olyan korban, amelynek hivatalosságai nem ünneplik az Árpádi magyarság honalapítását és világraszóló  haditetteit! De más is van itt: a 12, a hagyomány világmindenséget jelképező száma, a napnak is ennyi hónapra van szüksége ahhoz hogy a világunkat körbejárja. A kör itt önmagába zárul. A múlt, a jelen, a jövő - időbeli - történései és a tér irányai is középre mutatnak: az összegzés helyére.  (A középre,  az első kiáradás pontjára, oda, ahová majd a mindenség is visszatér.)

Máig használatos ősi hajlékunk alapja is a kör, boltozata a csillagos eget jelképezi. Közepén áll a Világfa, a kozmosz tengelye, amely összeköti a lentit a fentivel, a kintit a bentivel. A múltat és az eljövendőt. Vessünk hát számot: Hogyan áll a jelen? És hol állunk mi magunk ebben? Konkrét felvetésben: Ki vagyok ÉN? Mi a közöm a hagyományőrzéshez?

A jelenben élőre egyetlen nagy feladat hárul: az, hogy szolgálatával fenntartsa, őrizze és védelmezze a múlt értékeit, hogy a hagyomány erői tovább áramolhassanak általa az eljövendő korok irányába. Raknia kell a tüzet, nehogy az kialudjon! A „tűzrakó” személye ezért itt teljesen érdektelen. Ki tekinthető hagyományőrzőnek? Az elvégzett munka mennyiségén van a hangsúly, és az általa megőrzött értékek milyenségén. Nagyobb a füstje, mint a lángja? A hagyományőrző személyét ez alapján kell megítélnünk…

Aki ezt a célt elvéti, az a körön kívülre penderül! Pedig a nyílvessző egyenes, a nyílvessző útja is egyenes, a cél pedig öröktől fogva változatlan: a közép. Aki a célt elvéti, csak magát okolhatja! „Technicizált” - mai megfogalmazásban:  A hiba az Ön készülékében van!

Még egyszer ismétlem: A hagyományőrzés célja az idő feletti, ezért múlhatatlan és örök értékek képviselete és fenntartása az időben. Alapja az ősök és a hősök tisztelete. Egy keleti mondás úgy tartja: „Ha megfeledkeznénk az őseinkről, mind lepotyognának az égből!” A hagyományőrzés munka és szolgálat, és mivel modern világunkban egyre távolabb kerülünk ősi értékeinktől, ezért az egyre keményebb. Egyre több és több áldozatot kell hoznunk Önmagunk és a jövő Magyarsága érdekében! Tágabb értelemben, az egész teremtett világért…

Nekünk magyaroknak - sok más dicsőségünk mellett -  megadatott, hogy az uralomra termett,  íjfeszítő népek nagy családjába szülessünk, és életünket a Hun Birodalom megalakulásától, az Árpád-ház kihalásáig, egyetlen uralkodócsalád:  a Turul Dinasztia kormányozza. Ennek az 1600 éves jelenlétnek elégnek kell lennie ahhoz, hogy íjfeszítés művészete sejtjeinkbe ivódjon! Ősi íjunkban egy olyan kultikus tárgyat kell tisztelnünk, amely már puszta látványával is gyökereiben ébreszti a nemzettudatot! Szívünkben az Erőt!

Az ősi magyar íjászat, főként az együttesen végzett gyakorlatok, ezt a közösségi tudatot hivatottak éberen tartani, mert az íjászat rítusa és a hozzájuk kapcsolódó ősi szimbólumok összehoznak és egybefűznek minket. Egyként. Magyarként.

Ezért mi soha nem rendeztünk „íjászversenyeket” a szó hétköznapi értelmében!
Ünnepelni akartunk és akarunk, ünnepelni az íjat és a nyilat, amelynek dicsőségünket és Hazánkat köszönhetjük, Szabolcs vezéren keresztül ünnepelni Árpádi őseinket, mert a vérszerződés cseppjei máig ereinkben lüktetnek, és ünnepelni egymást, „jó kedvvel, bőséggel”, közösen megnyitva: a JÖVŐT!
Aki ünnepeinket és szimbólumainkat sérti, az a közösséget összetartó erőket bomlasztja, akarva-akaratlanul is: „rossz fát tesz a tűzre”…

Záró megjegyzések: Ennek érdekében igyekszünk minden zavaró elemet kiszűrni és távol tartani Szabolcs Vezér Ünnepétől, aminek az a legbiztosabb módja, ha mindent másképpen csinálunk, mint a megszokott és hibásan berögzült modern elvárások! Egyetlen példa: az ősi rovásbotok bevezetésével eltöröltük a komplett „versenyadminisztrációt” (Minek annyit irodázni?); a zászlóaljakba sorozással eltöröltük a „csapatszámozást” (Nem vagyunk mi se ápoltak, sem birkák, sem rabok!); a csapatzászló elhagyásáért azonban, akár kizárás is járhat a vétkeseknek! A legvégén csak azt kell megnéznünk, hogy kinek van a legtöbb a rovásán! Ennyire egyszerű! Új elem az is, hogy a csapatba olyan társak is bekerülhetnek, akik nem is tudnak íjászni! Ez hogyan lehetséges?! Hát úgy, hogy ők olyan számokban küzdenek a csapatért, mint: a nomád birkózás, cserdítés, csatacsillag- és kelevéz hajítás, kötélhúzás és kőhajítás. De ki hallott már a szabolcsi „Szittyalegény Hármas-tusáról”? Leírom: A próbázó fejest ugrik a Tiszába, beúszik a ladikhoz  3 nyílvesszőért, aztán a fogai közt tartva kiúszik velük a partra, majd kievickélve íjat ragad, elfut kb. 100 méterre a mezőn álló célhoz, és lő. Jó mulatság!

Sokan értetlenül álnak az „újító” kezdeményezések előtt, pedig a tradicionális alapokra építkező családi-közösségi játékok jelentik majd a „szabadidős íjászat” jövőjét. (A nemzetközi szintű profi tradicionális versenyíjászat és az elismert harcművészetté nemesedett világhírű magyar lovasíjász iskola mellett/mögött.)

Lehet röhögni és értetlenkedni, de ezzel kapcsolatban volna egy anekdotám! Vitán felül kell hogy álljon: a hagyományőrző egyik legfontosabb szellemi képessége az emlékezőtehetség. Mert hogyan is „szárnyalhatnánk” vissza az ősök idejébe, ha már az 5-10 évvel ezelőtti eseményekre sem emlékszünk? Tehát… 1998-ban, az első szabolcsi versenyen, az akkori gyakorlatnak megfelelően, a MISZ - rendszerű,  csigás-vadászreflexes íjászokhoz kellett csatlakoznunk, nekem még íjam sem volt, ezért mint fegyvernök jelentem meg. A külön csoportként indított „tradicionális kategória” indulói létszáma 5 fő volt! Amikor megalapítottuk Szabolcs Vezér Különdíját a legjobb „TR-es” számára, ünnepélyesen kijelentettem, hogy jövőre kizárólag hagyományőrző íjászoknak indítunk versenyt Szabolcs várában! Mire körberöhögtek és lecsesztek…

Nem kell aggódni, idővel majd ez az új műfaj is kialakul! A Szabolcs Vezér Ünnepe címsorából azért a biztonság kedvéért levettük az „íjászverseny” címkét, nehogy valaki ismét félreértse, és beleizgulja magát a trükkös  pontvadászatba! Új címünk: Ősi Magyar Hagyományőrző Játékok! Húj! Húj! Hajrá!