Hogyan jöttem rá?

Amennyire egyszerűen hangzik ez a modell, annyira nehéz megcsinálni. Több mint 20 éve foglalkozom kommunikációs kérdésekkel, inkább a gyakorlat oldaláról, mintsem elméleti szakemberként. Orvosként, különösen pszichoterápiás és családterápiás korszakomban, majd később trénerként, tanácsadóként és fejvadászként, nemkülönben könyvek szerzőjeként számtalan helyzetben és alkalommal volt szerencsém megfigyelni és gyakorolni a közvetlen személyes kommunikáció módszereit.

Felfogásom a hatékony személyes kommunikációról egyre egyszerűbbé és tisztábbá vált, mígnem eljutottam az itt leírt nagyon egyszerű sémához. Azt figyeltem meg, egy kommunikációs helyzetben annál több érdemi dolog történik, annál tartalmasabb és hasznosabb lesz a társalkodás a résztvevők számára, minél gyakrabban és minél hosszabb ideig sikerül tisztán kommunikálni, vagyis egyértelműen jelezni és egyformán értelmezni, hogy az adott pillanatban ki az „alany”: ki az, aki beszél és ki az aki figyel.

Gyakorlat

Ha van kedved, próbáld ki, milyen ez, ha tudatosan figyelsz arra, hogy mi történik, amikor beszélsz valakivel. Miképpen beszélsz, mennyiben és milyen arányban vagy „tiszta szerepben”? Menj ki a konyhába mondjuk, és beszélgess egy fél órát a pároddal úgy, hogy igyekszel mindvégig fenntartani a „tiszta figyelő” szerepét. Figyeld meg magad, mi történik benned, amikor kiesel ebből a szerepből, és milyen hatással van a másikra, amikor tartósabban sikerül fenntartani a figyelő szerepét. (Figyelem! Ne a másikat elemezd, nem a te feladatod, hogy őt fejleszd, azzal érdemes törődnöd, hogy mi az, amiben te többet tehetsz azért, hogy több legyen a megértés a kapcsolatban.)

Figyeld meg, melyek azok  a pontok, amikor kiesel a szerepedből? Próbálj meg sok nyitott kérdést használni, ha pedig kérdést kapsz, következetesen egyes szám első személyben beszélni. Használd a csendet – ennek legegyszerűbb technikája az, ha minden egyes megszólalásod előtt, ha a másik elhallgat, magadban hangtalanul, lassan tízig számolsz. Próbáld ki, mennyiben lesz más a beszélgetés így, ha figyelsz arra, hogyan kommunikálsz, és vajon miképpen gyakorol hatást a másik félre?

Nem könnyű ugye? Szeretnélek megnyugtatni, hogy nekem sem – ha ez vigasztal. Ám érdemes megtanulni, gyakorolni és fejleszteni ezt a tudást.


Ráadás

Ha van kedved, még egy kis gyakorlatozásra, nézd meg a híradót, és figyeld meg, politikusaink milyen ritkán – szinte csak elvétve – beszélnek egyes szám első személyben. Mintha csak azt gondolnák, hogy a többes szám első személy nagyobb tekintélyt kölcsönöznek a mondandójuknak…

Nem akarok kertelni, sem túlzottan „elszállni”, de az a meggyőződésem, hogy jócskán szebb lenne a világ és benne kevesebb a konfliktus,  - amely, ugye, végső soron nem más mint félreéértés, - ha jobban odafigyelnénk arra, hogy miképpen beszélünk egymással. Másképpen fogalmazva: azt tapasztaltam, hogy többet használok magamnak és másoknak, ha jobban figyelek arra, hogy tisztán kérdezzek és jobban figyeljek, illetve egyes szám első személyben beszéljek, ha rám kerül a sor.

Nicsak! Nézd meg e bekezdés első két mondatát: ugyanazt akartam mondani, mégis van különbség. Észrevetted? Szerinted mi a különbség?