Nemcsak a részvények esnek, meg az árfolyamok, hanem mintha a világ nagyhangú elöljárói is elcsendesedtek volna. A politikusok elbizonytalanodtak, a bankárok sokkal visszafogottabban nyilatkoznak. Talán ez nem is volna baj, az a szomorú, hogy az emberiség nagy tömege, a holnaptól már nem a jót, nem szép álmaik beteljesedését várják, hanem reményvesztetten félnek az eljövendő napoktól, mely nagyon sokak szerint csak munkanélküliséget, háborút, összeomlást, anarchiát vagy diktatúrát, végső soron pusztulást fog hozni.

Félünk, mert szinte kitapintható, ahogy napról napra párolog, vékonyodik el bennünk és embertársainkban a közintézményeinkbe vetett bizalmunk, hitünk. Elillan az összetartozás kellemes érzése is, az, hogy együtt jobb, könnyebb, szebb ez a világ. Elmagányosodunk, bezárkózunk, félünk egymástól és sok mindenben megtorpanunk!

Igen, biztos, hogy a világunk GDP-ben mért rohanása megtorpant. De talán ismerős a kis nyuszi és a teknőc párbeszéde? A nyuszi szalad, a teknőc ballag utána. A nyuszi nyüstöli a teknőcöt, hogy szedje már a lábát, de a cammogó teknőc egyre csak azt mondja, hogy: te nyuszi, milyen jó, hogy ilyen lassan haladunk! De miért lenne jó - kérdi a nyuszi - hogy lassan megyünk? Mert nem jó felé megyünk - jön a csendes válasz a teknőctől!

Megtorpant a világunk, de nem is baj, - mondom fél szájjal - mert talán nem jó felé mentünk.

Nem hiszem, hogy nekünk még több autóra, és csillogó-villogó ruhára, lim-lomra, elektromos kütyüre lenne szükségünk. Jó lenne most egy csendes, visszafogott séta. Úgy gondolom, hogy mindannyian arra vágyunk, amit a betlehemi barlang jelképez, arra amit a Mária karjaiban simuló kisgyermek mosolya jelent: Biztonság, szeretet, egymást átkaroló jóságra van szükségünk! Mária figyelő, egy életre kimondott alázatos igenjére, Szent József megbízható hűségére, ki a nem vér szerinti gyermekére is gondoskodó jósággal tekint. Nekünk ma a család melegére, megértésre, elfogadásra, a ránk ragyogó tekintettel felnéző kisdedekre van szükségünk.

És mindezt miért csak fél szájjal mondom? Az biztos, hogy nem azért, mert nem hiszek a názáreti csendes, örömteli családi élet világot megújítani tudó erejében. Hiszem, hogy mindaz, mi igazán értékes az életünkben, mi az embert emberré teszi, azt nem tudja elvenni tőlünk a gazdasági válság, a pénzügyi összeomlás, melyek országainkat érinti. Családod, barátaid iránti őszinte szeretetedet, azt, hogy gyermekeiddel, unokáiddal vidáman elmenjél kirándulni, vagy egy zimankós este leüljél sakkozni, römizni, azt nem tudja senki elvenni tőled. Azt, hogy egy jó sörre, borra barátaiddal leülj és egymást férfiasan ugratva elbeszélgessetek, gondolom megteheted, még ha nem is dübörög a gazdaság.

Azért vagyok visszafogott, mert a szabad akaratú ember, félelmében, a pánik hangulatban nem biztos, hogy ezt a csendes, visszafogott, természethez, önmagához, családjához visszavezető utat fogja választani. A harmincas évek elején kipattanó gazdasági világválságra se ezt a választ adták a népek vezetői. A hatalomért és annak megtartása érdekében, óriási kölcsönöket vettek fel, újból felpörgették a termelést, a fogyasztást, és beindultak a hatalmas fegyvergyárak, a háborús gépezetek, és az emberiséget belesodorták a második világháborúba. Az anyagiak szorongatásából hihetetlenül gyorsan kinőttek a mindent elsodró, kegyetlen jobb és baloldali diktatúrák.

Nem jó felé mentünk, a termelés, fogyasztás mókuskereke már nagyon gyorsan pergett. Hiába volt mindenféle szerződés a fenntartható világról, mi egyetlen gyárat se állítottunk volna le, sőt egyetlen villanyégőt sem kapcsoltunk volna ki, ha lett volna vevő az előállított termékekre.

Megtorpantunk, hogyan tovább? Alázatos imádkozó lélekkel kérem az Urat, hogy a názáreti csendes élet mellett tudjunk dönteni. Krisztus mutatja nekünk a kétezer éves utat, a szeretet útját. Képesek vagyunk a mindannyiunkat boldoggá tevő szeretet mellett dönteni, vagy világunk újból a gonosz lélek játékszere lesz? Van megoldás, kiút és lelkünk mélyén érezzük, látjuk is ezt az utat. Merjünk külön-külön is, de együtt és a jó szándék által vezetett őszinte szeretet útja mellett dönteni, nem feledve azt, hogy bármi is történik körülöttünk, az nem jogosít fel bennünket arra, hogy letérjünk erről az útról, melyen kívül minden más csak pusztulás, szakadék.