„Be szép ilyenkor a szép,

Be szép, hogy a hajómon viszlek,

Be szép, hogy szépnek hiszlek."

Szeretni?

A szeretet mindig titok marad számunkra, hiszen nem tudhatjuk, hogy mi az a cselekedet, mozzanat, vagy szó, ami felkelti a szeretet érzését szívünkben valaki iránt. És azt sem láthatjuk előre, hogy mi lesz az a cselekedetünk, szavunk, amely megérteti a másik emberrel, hogy szeretjük őt, mert ez a tett az önzetlen szeretetünknek a jele.

Az értelmi fogyatékosság nem betegség, amit gyógyítani lehet. Ez egy olyan állapot, amely meghatározza a sérült személy egész életét.

Ha bárhol találkozol értelmi sérült emberekkel, gondolj arra, hogy ők is emberek. Ha még arra is rájössz, hogy vidámak és melegszívűek már úgy sem leszel képes közömbös maradni.

Soha ne azt nézd, hogy esetleg hangos, vagy kényelmetlen, ha megszólítanak az utcán, hanem, hogy Ők is emberek, és a segítségedre, bátorításodra van szükségük.

A sajnálat itt nem segít! Ha segíteni akarsz, mindig beszélj hangosan, lassan és nyugodtan. Ha nem érted, amit mond, kérd meg, hogy mondja el még egyszer. Válaszadáskor próbáld meg beleképzelni magad az ő helyzetébe, és a legegyszerűbb megoldásra törekedj.

Tapasztalatom szerint: A mindennapi életben gyakran előfordul, hogy ítéletet alkotunk a másik ember személyéről, vagy cselekedeteiről. Ezen ítéletek sajnos inkább negatívak, mintsem pozitívak, mert úgy tűnik, hogy a hibákat és gyengeségeket szívesebben keressük, és könnyebben találjuk meg másokban.

Pedig Fogyatékosok vagyunk mi is a szeretetben, a hűségben, a hitben, az erőben, az örömben....Ők másként fogyatékosok.

Az arcunk ne torzuljon el, ha találkozunk másként fogyatékossal. Merjünk segíteni nekik a járműre való felszállásnál, a zebrán való átkelésnél. Nem kell félni, ők elfogadnak minket, és mi??? hogy állunk ezzel???

Mint a hullámvasút. Fenn és lenn. Mosoly és könnyek. Végletek. Életünk velejárói. A napos oldalt szeretjük, a felhőket már kevésbé. Mégis hajlamosak vagyunk rá, hogy csak az utóbbiakat vegyük észre, a mögöttük bujkáló napocskáról, pedig egyszerűen nem veszünk tudomást.

ÉN IS . .

Még fiatal voltam azt hittem,
Az élet csak szépet és jót adhat nekem.
Aztán kaptam egy gyermeket,
Aki megváltoztatta az életem.

Annyira szép volt és aranyos,
Nem láttam azt, hogy fogyatékos.
Amikor ezt megtudtam,
Teljesen összeroppantam..

Viaskodtam az Istennel,
Miért engem súlyt-e teherrel?
Hisz nem voltam én olyan gonosz,
Hogy ily nagy büntetéssel ostoroz.

Nem ismertem fel, hogy ez nem büntetés,
Hanem csupán csak útkeresés.
E gyermek megtanított szeretni engem,
Istenem de jó, hogy adtad őt nekem!

Tartsd meg ŐT Istenem sokáig énnekem,
Hogy tiszta fényében életem élhessem.
Mert már rájöttem, őt azért kaptam,
Hogy a szeretet útját megtalálhassam.