|
A portált tavaly tavasszal indítottuk útjára azzal a szándékkal, hogy értékes egyedi tartalmat kínáljuk az egészség iránt érdeklődő olvasók számára. Szerkesztőink és publikálóink között nincsenek fizetett munkatársak, egyikünk sem profi újságíró. De erre nincs is feltétlenül szükség, hiszen fogalmazni mindannyian tanultunk az iskolában, gondolataink megosztása pedig csak azon a belső szándékon múlik, hogy adni szeretnénk valamit a közösségnek.
Adni pedig azt tudjuk, amivel mi magunk, belül rendelkezünk. Tapasztalatok, információk, értékrendek. Ami nekem már feltárult összefüggés, megélt élmény vagy gyakorlati tapasztalás, az másnak lehet, hogy hiányzó láncszem és tűvé tesz érte mindent, hogy végre megtalálja. Minél több gondolatot, tapasztalatot teszek közkinccsé a többiek számára, annál valószínűbb, hogy én is megtalálom azt, amire szükségem van. Feltéve persze, ha ezt rajtam kívül sokan mások is így gondolják. :)
Az orvos, a kutató, a természetgyógyász, a jógi vagy a szakács sok információt gyűjt be és sok tapasztalatot él meg foglalkozása keretein belül. Viszont ha segíteni akar, hatással lenni az emberi életre, akkor a tudását meg kell osztania a többi emberrel, mind elméletben, mind gyakorlatban. De az információ, a tapasztalat nem pusztán egy szakterület vagy foglalkozás kiváltsága. Egy szakember is csak ember, és csak az élet egy bizonyos szeletéről rendelkezik több tapasztalattal, mint te vagy én. Alapvetően minden ember egyedi és megismételhetetlen, így minden gondolata és tapasztalata is az. Egyedülálló, csak rá jellemző tapasztalattal tudja megajándékozni a közösséget. Ennek az értékességén pedig semmit nem változtat az, hogy ez egy egyszerű, praktikus főzési tanács vagy a rák ellenszerének megtalálása.(lásd tálentumok példázata: Mt.25:14-29) A közös lényeg, hogy szükség van rá, valakinek szüksége van rá(d).
Ezért is hoztuk létre a portálon az ÉDEN(én derűm neked) programot. Szeretnénk összegyűjteni a testi-lelki egészség, wellness témakörében minél több személyes tapasztalatot, információt. Akkor körvonalazódik ki egyre tisztábban, hogy mit jelent Az egészség derűje, ha egyre többen osztjuk meg egymással az erről szerzett saját tapasztalatainkat. A portál cikkei jelenleg is kb. 80%-ban saját írások és ezt a százalékot a jövőben is szeretnénk megtartani, vagy javítani. Ehhez keressük azokat az embereket, akiknek van hozzáfűznivalójuk a többiek eddigi munkásságához. Például Téged, kedves Olvasó. :)
Csak a regisztrált felhasználók szólhatnak hozzá. Jelentkezz be/Regisztrálj. |