Baráti körben szóba került, hogy mikor írnak közérdekből az emberek. Mindenki mondott mindent, aztán lassan kiderült, hogy leginkább indulatból, amikor elegük van valamiből. Nekem elegem van. Túldimenzionált újabban minden. Pontosabban és magyarul túlhajtott. A hamis derűt showmanok adagolják, a közönség feliratra tapsol. Az elém erőszakolt „sztárok" nem tudnak, hanem vannak, mint mondják önkifejezik magukat. Ha kövérek akkor elmondják, hogy nem izgatja őket, így is önmagukat adják, majd 10 év folyamatos fogyókúra után bevallják, hogy mennyivel jobb így és milyen gátlásosak voltak a testsúlyuk miatt.

Az egészséggel ijesztgetnek, hol tenyérnyi baktériumokkal szemezek a képernyőn, hol szemem láttára simul ki a koros nő arca, amellett 10 kilót is lead, miközben könnyedén mobiltelefonál. Ez nekem nem egészség és nem derű, hanem mutatvány. A mutatványok aztán összeállnak és egy hamis világot sugallnak. Egy díszlethalmazt, egy zajos porondot, ahol az őszinteség árucikk, ahol csinálják sikert. A világ vesztesekre és sikeresekre osztódik. Mi több, már ott tartunk, hogyha nem vagy sikeres, akkor vesztes vagy „trendibb kifejezéssel lúzer".

Minek is él az ilyen. Hát azért élünk…

Az Egézség Derűje az életről kíván szólni, az egészség felől közelítve. Az egészségről, amely az értelmes élethez kell és amelyet az értelmes élet kialakít és fenntart.

Ez adja a derűjét.

Ez a fajta derű, legalábbis az én fejemben kötődik a természethez és a természet rendjéhez. Nem fér bele a bódult evés ivás, a mértéken túli költekezés, a kontroll nélküli magamutogatás.

Beleférnek viszont az emberek több évezredes megfigyelései, egy könyv lapjainak a sajátos illata, az öreg fiókok szaga, a szülő simogatása, a tanár magyarázata, az orvos óvó figyelmeztetése, egy jó vicc.

Erről lesz szó, ha téged is érdekel.