|
A testünk, fizikai kinézetünk szempontjából fontos mozzanat ez, ugyanis az alkatunk is egy adattár arra nézve, hogy mi is a vállalt sorsunk. Most nézzük meg a csípő és a láb karmikus üzenetét. Milyen kódot is hordoz a testünk!?
Csípő Stabilitás, önbecsülés, önértékelés. Alkalmazkodóképesség, rugalmasság. Önmagunkkal való belső foglalkozásra hívja fel a figyelmet. Tudatos fizikai, de tudattalan lelki érzések megnyilvánulási helye. Ez a testrészünk az alkotás, befogadás területe is, helyet ad egy utód fogantatásának és kihordásának. Régen a házasulandó legények széles csípőjű menyecskét választottak, úgy gondolták, ők jobban képesek a gyerekszülésre. A termékenység szimbóluma volt egy szélesebb csípő. Feladatai közé tartozik az érzékiség, az „ősi” érzések, a lelkesedés irányítása.
Keskeny csípő: Merev elképzelései vannak, amihez foggal-körömmel ragaszkodik. Nehezen nyit félelmei miatt, nem változtat az életén. Nehezen fogalmazza meg céljait, sokszor meg sem találja, így hát „feláldozza” magát szeretteiért, hogy némi önértékelést szerezzen. Szeretné a családja, környezete életét kézben tartani, megváltani és megmenteni őket minden bajtól. Ezért hát hajlamos arra, hogy beleszóljon családja életébe. Ők azok, akik így vélekednek: „Kicsim nem akarok én beleszólni, de…” Közepes csípő: Kreatív, halad a korral és az eseményekkel. Biztos elképzelései vannak, kiegyensúlyozott. Nem avatkozik senki életébe, csak ha kérik. Céljait könnyen megfogalmazza és meg is valósítja. Halad az önmegismerés útján. Mivel önálló céljai vannak, nem kell elfoglalnia magát mások életével. Széles csípő: Túlságosan is öntudatos. Hajlamos magát túlértékelni. Nemcsak magának, de a körülöttük lévőknek is tűz ki célokat. Túlzott gondoskodásra hajlamos, szereti átvenni az irányítást, családjának, barátainak, környezetének életében. Erősen támogató, pátyolgató típus. Megértő, érzelmei szilárdak. Néha diktatórikus, határozott elképzelései vannak az életről. Rögeszmésen, mereven ragaszkodik az elveihez és a világról alkotott nézeteihez. Nehezen, de ész érvekkel meggyőzhető. Láb
Kitartás, gyökerezés, elmenni vagy maradni, jelképezi még a stabilitást, megértést, az állást, a járást és mindenekelőtt a szabadságot. A lábunk rámutat arra, hogy jó úton járok-e vagy járható-e az-az út, melyet választottam, jól döntöttem-e? Menjek vagy maradjak? Vajon elegendő-e ehhez a feladathoz az állóképességem? Hogyan élünk a világban, az bizony a hozzáállásunkból adódik.
Széles, tömött izmos, vastag láb: Gyermekkori neheztelések, egyedül áll a világban, ezért minél erőteljesebb lábakat teremt, hogy ne tudják elsodorni, feldönteni, keresztülgázolni rajta. Ebből kifolyólag nehezen változtat, makacsságra, modorosságra hajlamos. Gazdájuk széles úton jár, kell neki a hely. A spontán helyváltoztatás és a hirtelen mozgás egyáltalán nem jellemző rá, ezért utazni kevésbé szeret. Imádja az érzéki élvezeteket.
Vékony erős lábak: Határozott elképzelései vannak az életről. Könnyen halad, nem problémázik a feladatain, néha még a fontos dolgokat sem veszi komolyan. Szinte közönyös. Vékony gyenge láb: Nem elég stabil a világhoz való viszonya. Lehet egy olyan érzése, hogy nem ebbe a világba tartozik. Sérülékeny lelkületű. Nem tud megállni a saját lábán, ezért másokra támaszkodik. A kevés izomzat miatt tartásbeli problémák, az összeomlás veszélye fenyegeti. A bizalmat keresi.
Csinosnak mondott láb: Feszes és izmos, vékony, de nem gyenge. Mozgékony, ideges nyugtalanság jellemzi. Állandóan megy, ennek ellenére sohasem érzi azt, hogy célba érne, vagy ha mégis, nem marad ott. Túl hosszú láb: Könnyen figyelmen kívül hagy dolgokat, átlép rajtuk. Légies, néha nem evilági gondolatokat dédelget. Sietségre, kapkodásra képes. Hajlamos arra, hogy ne figyeljen a részletekre. Nem okoz neki akadályt a lakhelyváltoztatás és az utazás.
Rövid láb: Elaprózza a feladatait, úgy érzi nem halad olyan gyorsan, mint szeretné. Néha lassú vagy nagyon fürge, ezért könnyen elodázza dolgait, így aztán kapkodásra hajlamos. Sokszor lehet kisebbségi érzése. Valószínűleg kedveli a társaságot, hatalomra és befolyásra vágyó. Határozott, jó az önkifejező képessége.
Ez a cikk részlet a Térkép önmagunkhoz (Test-tudat) című könyvből, a könyv megvásárolható Könyvesbolt rovatunkból. Csak a regisztrált felhasználók szólhatnak hozzá. Jelentkezz be/Regisztrálj. |