|
Mint a legtöbb bibliai mondás, ez is egyszerű, de egyben misztikusan hangzó kijelentés. Logikus és időtlen, ezért érdemes elgondolkozni rajta. Kérni? Kitől? Mit és hogyan? Mi adatik, mit kapunk? Embertől kérni talán könnyűnek látszik, ám a teljesülése pontosan az emberi tényezők miatt több ponton kétséges. Istentől kérni talán nehéznek látszik, ám a teljesülése pontosan az isteni tényezők miatt minden ponton biztos.
Istentől kérni tehát nem vakmerőség, inkább annak a bizonyossága, hogy tényleg meg is kapjuk, amit kértünk. Már ha tényleg tisztában vagyunk azzal, hogy mi bennünk a „valós kérés” és ismerjük az isteni energia áramlásának szabályait. A bennünk lévő valós kérésnek nem a felszínen kimondott szavak számítanak, hanem az, amit a szívünk, lelkünk mélyén gondolunk. Az isteni energia arra reagál, az fog teljesülni.
Ha szavaink, külső kommunikációnk ugyanezt tükrözi, akkor ezzel megerősítjük a belső kívánságot, ami ezáltal gyorsabban és egyszerűbben fog megvalósulni. Ha nem, akkor az egymást gyengítő erőterek miatt nagyobb lesz bennünk a káosz és a kétség, ami megzavarja a számunkra is jól alakuló teremtés folyamatát. Hiába hangoztatjuk tehát pl., hogy elboldogulunk anyagilag, ha ezt minden egyes alkalommal kiüti a Gazdasági válság van, tuti, hogy nem lesz annyi pénzem, mint eddig belső monológ. Akkor bizony ez utóbbi az a bizonyos valós kérés a szívünk mélyén, ami elkezd realizálódni. Ne lepődjünk meg hát a minket körülvevő helyzeten, mert pontosan azt kapjuk meg, amit „kérünk”. Hogyan lehet ezen változtatni ha nem tetszik, ha ráébredünk, hogy mégis másra vágynánk inkább? Hogyan lehet ezt az energiaáramlást tudatosabban szemlélni? Hogyan lehet összhangot teremteni a külső és a belső között?
Kell hozzá hit, akaraterő, céltudatosság, türelem és alázat.
1. A hit: Istenben hinni nem pusztán annyi, hogy valaki vasárnap elmegy a templomba imádkozni. A templom, a hívő emberek közössége jó alapot képez az erőterek felerősödésére, de ezt a hétköznapokban is tartani kell. Istenben hinni ugyanis legfőképpen azt jelenti, hogy hisszük, hogy életünk minden momentumára hatással van. És hisszük, hogy az ember képes együttműködni Istennel. Ahogy Jézus is mondja: Ha akkora hitetek volna, mint a mustármag, azt mondanátok ennek a hegynek: Menj innen amoda, és elmenne; és semmi sem volna lehetetlen néktek. (Mt.17:20)
2. Ehhez kell csak igazán akaraterő. Minden gyengeségünk, frusztrációnk, kétségünk ellenére kitartani amellett, hogy az isteni energiával összhangban szeretnénk élni az életünket. Ez kemény feladat az embernek, Pál apostol is megfogalmazza a lelket érő ellentétes hatások viaskodását a Rómaikhoz írt levelében. (Rm.7:14-25) Erős akarat kell tehát ahhoz, hogy elhiggyük, bár körülöttünk fenekestül felfordult a világ ,– lásd aktuális gazdasági helyzet – Isten mégis számon tartja az övéit.
3. Céltudatosságra is szükségünk van, méghozzá félelem nélküli céltudatosságra. A félelem távol tart Istentől és az emberektől egyaránt, elhomályosít és elbizonytalanít. Az Isten felé irányuló céltudatosság szereteten alapszik és a hitből meg az akaraterőből táplálkozik. Tűzzük hát ki bátran az áhított célt! Legyen az akár testünk egészségének helyreállítása, akár megélhetésünk biztosítása vagy a boldogság megélése, tűzzük ki magunk elé. Írjuk be szívünk mélyére, rakjuk ki lelkünk táblájára, hogy az isteni energiával elindulhasson a megvalósulás felé. (Péld.7:1-3)
4. Ezután legyünk türelmesek, ahogyan Isten is az velünk. Legyünk türelmesek, mert a kitűzött kérésünk nem azért nem valósul meg azonnal, mert Isten nem lenne képes ezt megtenni. Azért nem valósul meg azonnal, mert mi magunk nem vagyunk képesek azonnal és teljességgel azonosulni a saját kérésünkkel. A félelmek, a bizonytalanság, a negatív tapasztalatok, rossz beidegződések mind útban lehetnek.(I.Thessz.5:14) Több-kevesebb idő kell a hit szilárdulásához, hogy átjárjon bennünket a tudat, hogy képesek vagyunk rá, hogy a mi szívünkbe is beíródhat a valóban vágyott történés, és képesek vagyunk együttműködni Istennel. Az akaraterő, a cél folyamatos szem előtt tartása és a kitartó türelem mind segíti az együttműködést részünkről.
5. És mindemellett fontos, hogy a jellemvonásaink között szerepeljen az alázat. Értelmes alázat nélkül ugyanis kevés esélyünk van, hogy az előző pontokat átéljük, megvalósítsuk az életünkben.(Mt.11:29) Márpedig ha nem alkalmazzuk őket, akkor az isteni energia nélkülünk, az aktív közreműködésünk nélkül teremt, minekutána hajlamosak leszünk azt gondolni, hogy az életünk csak úgy megtörténik velünk.
Értelmes alázatra akkor is szükségünk van, amikor ráébredünk az isteni energiák valós működésének mikéntjére és szépen megvalósulnak a céljaink. Ugyanis ekkor sem feledkezhetünk meg arról, hogy kitől származik mindez, ki az, aki nélkül tényleg nem sikerült volna.
Magunkban és az emberekben csalódhatunk, mert nekünk van még mit tanulni, van még hova fejlődni. Ezért sokszor ha kérünk, nem kapunk… Legfeljebb csak közönyt, bántást vagy elutasítást. Mert az ember esendő, sokszor hozunk téves döntéseket, korlátolt nézőpontunkból nem mindig látszik a világ teljessége.
Istenben nem csalódhatunk, mert Ő az abszolút létező, mindennel rendelkezik amire szükség lehet. Ezért ha kérünk Tőle, kapunk. Megértést, szeretetet, elfogadást, egészséget, boldogulást, stb., stb., stb.
Csak a regisztrált felhasználók szólhatnak hozzá. Jelentkezz be/Regisztrálj. |